2014. november 27., csütörtök

CHECK-IN: Hogyan válassz szállást Amszterdamban?

Amszterdam ugyan nem olyan nagy, mint Párizs, Róma vagy London egy kis segítség a szállásfoglaláshoz mégis jól jöhet annak, aki nem ismeri a várost.

Designed by Freepik


Amszterdamban mindent megtalálsz, ami egy nagyvárostól elvárható: kultúra, történelem, szórakozási lehetőségek. Nagyon jó a közlekedése, ugyanakkor mivel nem túl nagy város, minden közel van. Amszterdamban 5 nagyobb körzetet különíthetünk el és ezen belül vannak kisebb, jól elhatárolhat területek, mint például a Jordaan vagy a 'De Wallen', a piros lámpás negyed.

Körülbelül 350 hotel található Amszterdamban, amit több, mint 35 000 vendégágyat jelent, mégsem egyszerű a megfelelő szállást megtalálni. Míg az árak meglehetősen magasak (kétágyas szobát nehéz 120 Eurós ár alatt találni.), a színvonal hagy némi kívánnivalót maga után.  Ha számít, hogy milyen környezetben hajtod álomra a fejed, akkor bizony jó előre kell gondolkoznod és időben le kell foglalnod amszterdami szállásodat.

Széles a választék, a nagy hagyománnyal rendelkező luxus szállodákat épp úgy megtalálod, mint a régi épületekben megbújó vendégházakat. Bár utóbbiak kétségkívül bájosak, hátrányaik is vannak: meredek lépcsők,  keskeny ablakok, sötét kis szobák. 

Ha érdekel, hogyan válassz, olvass tovább itt!