2014. szeptember 9., kedd

Romantikus ősz - 15 európai hely meghitt csavargáshoz

Valljuk be, az évszakok közül az ősszel kapcsoljuk össze legkevésbé a romantikát. Pedig az ősz igazán alkalmas arra, hogy elmenekülj pároddal a hétköznapokból. Az utószezoni árakról már írtam, de ennél sokkal több érv szól mellette. 


Vitathatatlanul Róma, Velence és Párizs áll a toplisták élén, ha romantikáról van szó. Tény, hogy Rómába még ezerszer visszamennék én is. A férjem már kevésbé lenne lelkes, ha ismét az Örök Városba szóló repülőjeggyel lepném meg. Garantálom, hogy ezen a listán egyik fent említett várost sem találod meg! Ennek ellenére is elég hosszú lett a lista, pedig jó pár hely elférne még rajta. És még csak ki sem tettem a lábam Európából!

1. Barcelona


A turistáktól mindig zsúfolt városban is találhattok romantikára alkalmas, intim helyeket, ahol elbújhattok a világ szeme elől. Kezdjétek a napot nyitáskor a Parc Güellben, majd gyönyörködjetek a panorámában a Teleferic függőkabinjából, ebéd után rejtőzzetek el a Laberint d'Horta labirintusában, csodáljátok meg a naplementét a Tibidaboról, végül keressétek fel a gótikus negyed legromantikusabb pontját, a Pont del Bisbe-t késő éjjel!

2. Bécs


Tudom, Bécs is szinte már közhely, akárcsak Prága (utóbbi ezért nincs is a listán), de annyira kézenfekvő - akárcsak egyetlen napra is-, hogy nem biztos, hogy az eszedbe jut. Pattanjatok fel egy fiákerre, üljetek be egy kávéházba, ha pedig nyüzsgésre vágytok irány a Práter!

3. Brugge


Brüsszel legszebb városa igazi ékszerdoboz. Este a kivilágított épületek, zegzugos utcácskák és apró csatornák különösen romantikusak. Ne álljatok ellen a csokoládé édes csábításának és keressétek fel az 50 csokizó egyikét!

4. Capri


Az aprócska sziget pasztellszínű házaival, kacskaringós utcáival, buja növényvilágával még novemberben is kitűnő úti cél. A romantika kedvelőnek kihagyhatatlan program a Kék-barlang és az Augustus kert!

5. Cote d'Azur


A dél-francia tengerpart elegáns városai ősszel remek kirándulóhelyek, Nizza, Cannes a nászutasok paradicsoma csillogó luxussal övezve. Ha nem riadtok vissza egy kis túrázástól sem, akkor a lélegzetállítóan szép Verdon-kanyonban a helyetek!

6. Cotswolds


Anglia szíve, tipikus angol vidék zöld völgyekkel, kőhidakkal, patakokkal, aprócska falvak legelésző juhokkal. Számos filmrendezőt megihletett a táj és számos filmforgatás helyszínéül választották már, miért ne játszódhatna itt a Ti legromantikusabb jelenetetek is?

7. Dubrovnik


Dubrovnik Horvátország legszebb városa, Richard Burton és Elizabeth Taylor kedvelt nyaralóhelye. A város mediterrán hangulata, a kanyargós utcák kis kávézóikkal, a gyönyörű virágoskertek ideálisak helyszínt biztosítanak egy romantikus kiruccanáshoz.

8. Granada


Granadába is tavasszal vagy ősszel érdemes utazni, hogy a nagy nyári hőséget elkerüld. Itt úgy érzed, mintha a mesék varázslatos világába csöppentél volna. Lenyűgöző az ősi Alhambra, a szűk mór stílusú utcácskák.

9. Helsinki


Az észak gyöngyszemének is nevezett város elragadó, gyönyörű épületekkel, a tenger közvetlen közelségével. Kezdjétek a napot az Esplanada Parkban, keressétek fel a csodálatos sziklatemplomot és a nap levezetéseként ki ne hagyjátok az autentikus finn szaunázást!

10. Írország nyugati partja


A smaragdzöld táj, a kies tengerpart számtalan költőt, festőt megihletett már. Úgy tartja a helyi mondás, ha nem fedezed fel a varázslatos Killarney vidékét és a Ring of Kerryt, az olyan mintha Írországban nem kóstolnád meg a Guinnesst. Egyszerűen űr maradna Benned. :-)

11. Isztambul


Ősszel Isztambul is kitűnő választás, hiszen amikor itthon már hűvös van, ott még mindig kellemesek a napok. Kétségkívül a legromantikusabb dolog, ha az estét egy hajó fedélzetén töltitek és pezsgőspohárral a kezetekben csodáljátok a naplementét, az ezer színben pompázó eget és a városban felgyúló fényeket.

12. Oslo


Oslo sem a szerelmesek városaként ismert, de ez a vidám város hidd el tudja ugyanazt nyújtani, mint Párizs! A történelem - egy kis skandináv legendával fűszerezve -, hangulatos kávézók élő zenével, a panoráma az Aker Brygge-n éjjel-nappal mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jól élvezzétek magatokat ezt a fantasztikus városban.

13. Szentpétervár


Tény, hogy Észak Velencéje nyár derekán a fehér éjszakék idején a legszebb és a legromantikusabb, de ha meghitt, csendes sétákra vágytok, ősszel érdemes felkeresnetek az egykori cári várost. A sétát kezdjétek a Nyári Kert holland barokk stílusban épült, csodálatos színekben pompázó parkjában!

14. Tallinn


Tallinn macskaköves utcái, rejtett udvarai és megszámlálhatatlan parkjai méltán veszik fel a versenyt Párizzsal. Ki ne hagyjátok a Kadriorg-palotát és francia kertjét, melyet Nagy Péter cár építtetett felesége, I. Katalin cárnő tiszteletére!

15. Verona


Mi lehetne romantikusabb, mint Rómeó és Júlia városa?! A mindig zsúfolt "Júlia erkélye" helyett, keressétek fel a Giradino Giustit, Olaszország legszebb reneszánsz kertjét, ahol Goethe és Mozart is gyakran megfordult.

+1 Orient Express Velencéből Párizsba


Bár azt ígértem, sem Velence, sem Párizs nem lesz a listán rajta, de így ebben a formában megbocsájtható, ugye? Igazi időutazás luxus körülmények között. Évente egyszer Budapesten is megáll. Idén erről sajnos már lemaradtatok.