2014. augusztus 27., szerda

Szegedi nosztalgia

Szegedhez felejthetetlen gyerekkori élmények kötnek. Minden augusztusban meglátogattuk a nagynénémet és pár napot a városban töltöttünk a családdal. De nyaraltam nála a húgommal kettesben és barátnőkkel is. Gyakran eszembe jutnak ezek a nyaralások. A várost kettészelő Tisza, Esztergomra emlékeztet, így mindig otthonosan éreztem magam itt. Na jó, a hegyek azért hiányoztak kicsit. :-)


A negyedik emeleti panellakást napközben a SZUE hűs medencéire cseréltük.  A délutáni csendes pihenő alatt pöttyös könyveket olvastunk vagy hímeztünk. Este az Újszegedi hídon átsétálva, szinte a város jelképének számító, Virágban fagyiztunk. (Apropó, azt hallottad, hogy egyetlen egy napra újra kinyitott a cukrászda?) Vasárnap reggel mise a Dómban. És a Móra Múzeumban is többször megfordultunk. 

Fotó: Tóth Erika

Máig meghatározó élmény az első előadás, amit a Szegedi Szabadtéri Színpadán láttam. A Valahol Európában azóta is nagy kedvenc. Sajnos az idén lemaradtunk róla. Pedig szívesen megnéztem volna én is Depardieu-t a Háryban.

Fotó: Tóth Erika

A nagymamám mellett a nagynéném alapozta meg a sütés iránti szenvedélyünket is. Ma is összefut a nyál a számban, ha az általa készített zserbóra gondolok. :-) Pár éve nosztalgiából elkészítettem a lányomnak az akkoriban olyannyira kedvelt boszorkányhabot (tejszínhab, ribizli, porcukor) is, de nem csalogatta elő a gyerekkori emlékeket.

A sors úgy hozta, hogy szegedi férjet fogtam ki, így nem szakadt meg a kapcsolat a várossal azután sem, hogy a nagynéném elköltözött. Sőt 2 évet éltem is a napfény városában. Az utóbbi években pedig a saját családommal járok vissza családlátogatni. Igyekszem a lányomnak is átadni a város szeretetét és egyáltalán nincs nehéz dolgom. Szegedet nem lehet nem szeretni. Nagyváros, mégis élhető. Budapesti léptékkel mérve mindenképp. Minden adott, amitől jól érzem magam: színház, színes kulturális programok, csodálatosan felújított és megszépült belváros. Szökőkutak. :-) Imádom az új, modern "élő" szobrokat - és itt nem a mozdulatlanná dermedt előadóművészekre gondolok, hanem a világszerte népszerű új műalkotásokra, amelyek akarva-akaratlanul interakcióba lépnek helyivel és turistával egyaránt. Legalább egy fotó erejéig. :-)

Fotók: saját, Tóth Erika

Tavasszal a Széchenyi téren sétálva elakadt a szavam. Egy nagyváros központja helyett virágzó réten éreztem magam. De bármerre jártam a városban, csak kapkodtam a fejem, annyi változás történik folyamatosan. Hihetetlen mennyi új hotel is nyílt! Meg éttermek és kávézók. Legközelebb ha megyünk, a Levendula fagyizó tuti nem maradhat ki! Addig is kénytelen leszek majd valamelyik pesti üzletüket tesztelni. :-P

Fotók: Tóth Erika


Köszönet a csodás képekért Erikának, egykori kolléganőmnek.