2014. augusztus 29., péntek

Pálmafák, tenger, rum és szivarok: avagy Kuba Petra szemével - Havanna

Petra beszámolójának folytatásában megismerhetitek Havannát – a kubai fővárost. Mint oly sok minden az országban, ez is végletekkel teli. Petráék mindkét utazás során meglátogatták.

2009-ben egy Varadero-ból induló buszos kirándulás keretében, amit a szállodai utazási irodai képviselőjénél foglaltunk. Az ilyen programok menete, hogy a különbusz a kirándulás napján körbejárja a hoteleket, és felveszi a feliratkozott szállóvendégeket, majd irány az autópálya. Amíg megérkeztünk, addig az idegenvezető kísérőnk Kubáról és Havannáról mesélt. Mint minden buszos városnéző túra során, itt sem történt másképp, mint hogy végigcikáztunk a városon, és adott helyeken megálltunk és kiszálltunk nézelődni. Előnye, hogy nagyobb területet lehet megnézni egyszerre, még ha csak a buszról is. Havanna hatalmas város, több nap sem elég arra, hogy tényleg minden porcikáját felfedezd és kiélvezd. 

Fotók: Molnár Petra

Második utunk során eleve megszálltunk a városban, hogy ne kelljen sietni és valamivel több időnk legyen körülnézni. Az ír utazási irodánk helyi idegenvezetője, Yor, nagyon jól beszélt angolul, olyan minden lében kanál helyi srác volt. Kibéreltük hát szolgálatait, és privát városnézést kaptunk. Ez alkalommal sokkal kényelmesebben, nyugodtabban tudtunk nézelődni, kérdezgetni és hallgatni kísérőnket. A nap végére egész jól „összebarátkoztunk” vele. Meghívott magához minket, megmutatta a lakását. Yor is mint oly sokan manapság, kiadja az egyik szobát vendégeknek. Épp egy holland turista lakott nála, aki immár visszatérő vendége volt. Kaptam frissen főzött helyi Cubita kávét, páromat pedig megkínálta egy szivarral is. Amíg kedélyesen elszívta a szivart, beszélgettünk tovább. Közben hazaért a menyasszonya is, akivel szintén megismerkedtünk (azóta már össze is házasodtak, láttam a fényképeket!).

Javaslom mindenkinek, hogy ha ellátogat Kubába, mindenképpen szánjon időt Havannára, és ne sajnálja a pénzt egy ilyen privát városnéző kalandtól.

A város látnivalói,  a teljesség igénye nélkül


Fotók: Molnár Petra

Havanna 21 temetőjének a leghíresebbike, történelmi és építészeti szempontból Latin-Amerika egyik legjelentősebbje. 1871-ben kezdték kialakítani, a munkálatok közel 15 évig tartottak. Mára közel egymillió síremlék van itt, több mint 500 mauzóleum, kápolna és családi sírbolt. A főbejárattal szemben a temető központi sugárútjainak metszéspontjában áll a Központi Kápolna, melyet a firenzei Il Duomo mintájára építettek. Az 57 hektáros területet sakktáblaszerűen osztják fel az utak, és az egyes területek jelzik az ott eltemetettek szociális státuszát, ami tükröződik az emlékművek díszességén (vagy éppen annak hiányán) is: papság, katonaság, gazdagok, szegények, csecsemők, járványok áldozatai. A legjobban megőrzött, karban tartott síremlékek a központi sugárutak metszéspontja körül találhatóak. Az 1890-es májusi tűzvész során életüket vesztett tűzoltók emlékére egy pompázatos 23 méter magas emlékművet állítottak fel.
 
Fotók: Molnár Petra

Az Óváros az UNESCO Világörökségi Listájának méltán része. Természetesen ez Havanna turistáktól leginkább nyüzsgő kerülete, ennek megfelelően folyamatosan restaurálják a templomokat, erődítményeket és történelmi épületeket. Mindig látni palotákat tatarozó állványok gyűrűjében. A környéken számos helyi és nemzetközi konyhát kínáló étterem található, csak úgy mint könyvesboltok, múzeumok, szuvenír árusok. Gyakran rendeznek kézműves vásárokat, lehet bátran alkudozni, ha kedvet kapsz hozzá, és különféle utcai előadók szórakoztatják a népet.
Catedral de La Habana 

Fotó: Molnár Petra

Havanna Óvárosának szívében található ez a pompás katedrális. Barokk stílusban épült, padlóját fekete és fehér márvány borítja. A szobrok, oltárdíszek és a főoltár az olasz Bianchini munkája. A templombelső festményei a francia Jean-Baptiste Vermay alkotásai. A katedrális számos illusztris havannai személyiség sírboltját rejti.
El Capitolio 

Fotók: Molnár Petra

Havanna szimbolikus épülete, eredetileg a törvényhozó testület két kamarájának központi székhelye. Le se tagadhatná, hogy az Egyesült Államok Capitoleumának mintájára épült. Kupolája közel 92 méter magasan van. A főváros közepén található, ez jelzi az ország nulla kilométer kövét, ahonnan minden utat mérnek. A Forradalom győzelme után, mikor is a kongresszust feloszlatták, minisztériumi épületként funkcionált.
El Gran Teatro 

Fotók: Molnár Petra

 Az egykori operaszínház ma a kubai nemzeti balett székhelye, a kubai főváros egyik fő kulturális épülete. A Capitoleo tőszomszédságában található, így nem kell messzire menned. Nagyterme 1500 főt tud fogadni.
El Templete 

Fotó: Molnár Petra
A szakértők szerint ez volt Havanna első neoklasszicista stílusban megalkotott épülete. A görög dór templomépítészet jeleit hordozza, amellyel jól jelzi a görög-latin kultúra erős építészeti befolyását. Minden év november 16-ájának előestéjén, ami a város alapításának az évfordulója, kubaiak százai zarándokolnak el ide, háromszor körbejárják az öreg ceiba fát, pénzt dobnak a gyökereihez és némán kívánnak valamit, remélve, hogy valóra válik.
Malecón 

Fotók: Molnár Petra

Havanna északi partjánál 8 kilométer hosszan elterülő védőfal. Innen csodás kilátás nyílik a város part menti részére, az erődre és az öbölre.

Folytatása következik!

Ha kedvet kaptál az utazáshoz, akkor folytasd itt az olvasást!