2014. március 6., csütörtök

Szent Patrik Nap Dublinban

Március idusa nem csak nálunk piros betűs ünnep a naptárban. Az írek védőszentjének, Szent Patricknak az ünnepét hagyományosan március 17-én tartják. Petra barátnőm jelenleg Dublinban él, így tavaly személyesen is részt vett az ünnepségeken.



A tavalyi volt nekem az első élő, helyi Szt. Patrik nap itt Dublinban. Mindenképpen megéri ellátogatni ide. Arra készülj fel, hogy csibészes és szeszélyes lesz az idő. Azaz a szokásos ír klímára készülj. Bármikor eleredhet az eső. A legpraktikusabb, ha vízhatlan ruházatban gondolkodsz. A minimum az esőkabát vagy amennyire csak lehet, vízálló kabát. Az esernyőt felejtsd el, hacsak nem valami nagy méretű és strapabíró darab boldog tulajdonosa vagy, mert a szél állandóan fúj, és pillanatok alatt szétszedi a finomabb szerkezetű példányokat.


Időben tanulmányozd át az interneten, hogy milyen útvonalon vonulnak a fesztiválosok, és amilyen hamar csak lehet foglald el a helyed a kordon elején. Pillanatok alatt hatalmas a tömeg, és utána már késő bánat, hogy ahol épp sikerült megállnod nem látsz szinte semmit, vagy hogy onnan nem tudsz jó szögből fényképezni. Mert ha már ideutazol, a fényképezőgépedet ne hagyd otthon semmiképp.



Petra