2014. március 22., szombat

Guinness, whiskey, irish stew és a többiek

Egy ország, egy régió kultúrájának elengedhetetlen része a helyi gasztronómia. Vallom, hogy úti célunk alapos megismerése nem lehet teljes kulináris kalandozások nélkül. Ezért Petrát is megkértem, hogy kerek legyen írországi beszámolója, meséljen a tapasztalatairól, a megismert helyi szokásokról, új kedvenc ételeiről, italairól.


Említettem, hogy a Temple Bar negyed tele van pubokkal. Nos ez általánosságban igaz minden városra és községre is. Csak abban az utcában, ahol lakom, 50 méteren belül négy pub van. És mindig mindegyikben vannak, frekventált napokon zsúfolásig tömve: értelemszerűen ezek a péntek-szombati bulinapok. 

Fotó: Molnár Petra

 Ez azonban ne tévesszen meg, nem elsősorban azért van, mert olcsó lenne pub-ba járni. Ha már jártál az angol kultúra befolyása alatt álló országok egyikében is, akkor láthattad, hogy az itteni pub-nak nem sok köze van a hagyományos magyar kocsmához. Bár nyilvánvaló a párhuzam, hogy alkoholt tudsz venni mindkét ‘intézményben’. A pub azonban inkább söröző-étterem-társas-beszélgetős-ismerkedős színtér. Munka után jól esik betérni ide és kiereszteni a gőzt. 

Fotó: Irish Jaunt/flickr.com

Nem kell feltétlenül alkoholban gondolkoznod, de a helyi sörök színes választékát megtalálod mindegyikben. Semmiképpen ne hagyd ki a tradicionális Guinness-t! Én a Galway Hooker-t is nagyon megkedveltem, de ajánlom az O’Hara söreit is. A whiskey-t preferálók pedig bátran kérdezzék meg a pultost, hogy mit ajánl (akár jelezd azt is, hogy mennyi a maximális összeg, amit egy duplára szánsz, és abban a sávban mutassa meg neked az opciókat.)

Fotó: Cafeirlandais

Ételek-éttermek terén is nagy a választék: jobbára csak a pénztárca szabja meg a határt. Írország bővelkedik minőségi marhahúsban, illetve itt nem csak szezonális (húsvét) jelleggel jutsz bárányhúshoz. Mondanom sem kell, hogy aki szereti a tengeri halakat és rákokat-kagylókat, szintén talál a kedvére valót.

Amit érdemes megkóstolni: 

 

Fotó: Seth Anderson/flickr.com

 

Full irish breakfast (a hagyományos ír reggeli): húsos szalonna, kolbászkák, tojás, black and white pudding, gomba, sült paradicsom, pirítós. 
Hétvégente késői ‘reggeliként’ elfogyasztva garantálja, hogy estig nem leszel éhes!

Irish stew (nevezzük ‘gulyásnak’, de nem az): hagyományosan bárányból készül, de manapság sok helyen marhahúst használnak inkább, ehhez jön a krumpli, hagyma, petrezselyem és egyéb zöldségfélék, fűszerek. 
Inkább leves jellege van, de annál sűrűbb, kiadósabb.

“Húsos pite” (chicken pie, meat pie, fish pie …): sós tésztával bélelt edény, a töltelék lehet csirkés, marhahúsos, halas stb. A tetején pedig újabb réteg tészta, ami alatt megpárolódik a töltelék, a tészta pedig ropogósra sül.

Scone: nagyobb méretű, pogácsaszerű, de nem sós. Mazsolával vagy egyéb aszalt gyümölcsökkel készítik. Töltött lekvárral és vajjal megkenve remek kísérője a reggeli kávénak.
A helyin kívül persze találsz számos olasz, kínai, török, indiai éttermet is. A legtöbb helyen van ebédidő környékén ‘early bird’ és koraeste pedig ‘pre theatre menu’, amikor némileg kedvezőbb áron juthatsz két vagy három fogásos menühöz